Rajmund és én

Rajmund és én

Avagy részlet egy 16 éves lány naplójából…

2013. 05. 05.

Kedves Naplóm!

Ezt a kis könyvet a 16. szülinapomon kezdem el írni. 174 cm vagyok, a hajam a derekamig ér. A legjobb barátomat Rajmundnak hívják. Kb. egy fél éve ismerjük egymást, mióta egy osztályba kerültünk a gimiben. Mindketten nagyon szeretünk olvasni, sokszor az éjszakákat is olvasással töltjük. Eleinte Rajmund szerelmes volt belém, amíg én barátként tekintettem rá. De megbeszéltem vele a dolgot, és azóta – mások piszkálódásával mit sem törődve – örök barátságot kötöttünk. Rajongunk a páros táncért, így beiratkoztunk egy tánciskolába. Az oktatónk azt mondja, hogy a jövő szezonban már talán versenyezhetünk is. Én énekelni tanulok, ő zongorázni. Nincs jobb egy olyan délutánnál, amikor zenélünk, amíg le nem megy a nap! A tantárgyakkal már máshogy állunk. Én a matekot értem, és szeretem, míg ő egy élő „angol- magyar-francia” szótár! Remélem, a 17. évem még jobb lesz, mint a többi. Pedig azok sem voltak épp unalmasak! Remélem teljesül az álmom, és kint tanulhatok egy hónapot Párizsban. Talán rámtalál az igaz szerelem, és a franciatudásomat is javíthatom…

Ó! Anyuék hívnak!

-          Boldog szülinapot! Boldog szülinapot! Boldog szülinapot, Hanna! Boldog szülinapot!  -énekelte a családom.

-          Fújd el a gyertyákat, de el ne felejts kívánni előtte!

Hmmm… ez most komoly?! Ez olyan óvodás! De ártani nem árthat… Hadd menjek ki Rajmunddal Párizsba!

-          Most pedig bontsd ki az ajándékodat! – kérte anya.

Lefordultam a székemről, ahogy megláttam, mit kaptam. Az ösztöndíj a sulitól, két repülőjeggyel, szülői engedéllyel arra, hogy egy hónapra cserediák legyek Párizs egyik legjobb gimijében! Ráadásul magammal vihetek valakit! Azonnal fel kell hívnom Rajmundot!

-          Megyünk Párizsba! – visítom a telefonba.

-          Szia, Hanna! Micsoda? Párizsba? Hogyan?

-          Most bontottam ki az ajándékomat, és cserediákok lehetünk! Mit szólsz?

-          Fúú! Én nem is tudom! Ez fantasztikus! Mikor repülünk?

-          Egy hét múlva!

-          Király! Akkor ünnepeljük kint a szülinapod?

-          Benne vagyok!

-          Au revoir!

-          Szia!

Nem hiszem el, ez annyira jóóó!

2013. 05. 08.

Mon cher journal![1]

Egész nap Párizsra gondolok! Vajon milyen osztályba kerülök? Értem majd őket? Rajmunddal egész nap franciául beszéltem. Más sem jut eszembe, csak hogy „Je ne comprends pas!”[2] Úgy izgulok!

2013. 05. 11.

Franciakönyv, diákigazolvány, személyi, repülőjegy, térkép, zsebpénz… azt sem tudom, mit tettem be, és mit hagytam kint!

2013. 05. 12.

-          Üdvözöljük önöket a fedélzeten! Az utazás ideje kb. másfél óra lesz. Kérem, csatolják be biztonsági öveiteket, majd figyeljenek a kolléganőmre és rám, amíg elmondjuk a szükséges tudnivalókat – mondta a stewardess.

Amikor leszállt a gép, az iskola igazgatója kijött értünk a reptérre, majd elvitt a kollégiumba. Rajmunddal szomszédos szobát kaptunk, hogyha bármi történik, az anyanyelvünkön tudjunk segítséget kérni.

Este átjött, énekeltünk, és terveket szőttünk.

-          Szerintem az Eiffel-tornyot hagyjuk vasárnap estére, hogy azt lássuk utoljára a héten utoljára! – ajánlotta Rajmund.

-          Jó, akkor holnap mivel kezdjünk? Mit szólnál a Louvre-hoz?

-          Benne vagyok, legyen az első Mona Lisa.

-          A többit majd megbeszéljük, ne haragudj, de leragad a szemem, és holnap suli!

-          Jól van, akkor megyek is! Jó éjszakát, Hanna! – mondta, és annyi gyengédséggel, annyi szeretettel nézett rám, hogy úgy éreztem, bármi történjék is a nagyvárosban, barátommal biztonságban leszek.

2013. 05. 13.

22 pár kíváncsi szem fogadott minket reggel, miután átléptük az osztályterem küszöbét. Még soha nem éreztem magam ennyire feszélyezettnek. Az osztályfőnök, Madam la Farge bemutatott minket. Azonnal kérdezgetni kezdtek, milyen Magyarország. Egész szünetben beszélgettünk, nagyon befogadóak voltak. Suli után elmondták, merre van a Louvre, majd elváltunk.

Éppen sétáltunk,amikor homályosodni kezdett minden, és csak Rajmund rémült arcát láttam…
A következő pillanatban egy szirénázó autóban feküdtem, Rajmund kezét fogva. A gyors, idegen beszédből csak szavakat értettem: elájult… külföldi… barátja… siessünk…

Csak a szívem gyenge lüktetését hallottam, semmi mást. Halálos csend és sötétség volt körülöttem. Aztán előjöttek az emlékeim, egész babkoromtól kezdve. Anyukám mosolya… az első nap az iskolában… amikor még általánosban négyen voltunk legjobb barátnők… amikor Rajmunddal megismerkedtünk…

Aztán az események felgyorsultak, és ekkor rájöttem, hogy ez azért van, mert nemsokára elszakad az a vékony aranyszál, ami ezekből az emlékekből fonódik össze. Közeledett a fény, és azt hittem mindennek vége, amikor Rajmundot láttam, kisírt szemekkel, ahogy megkönnyebbülten felsóhajt.

-          Azt hittem, nem nyitod ki többet azt a szempárt, amely azóta fogva tart, mióta először megláttam. Azt hittem, hogy tegnap este hallottalak utoljára énekelni. Úton a Louvre-hoz egyszer csak összeestél, és alig lélegeztél. Én azonnal hívtam a mentőket, és bejöttem veled a kórházba. Annyira leesett a vércukor szinted, hogy ilyet még az orvosok sem láttak. Itt álltak feletted tehetetlenül, és várták, hogy mikor kerül elég cukor a szervezetedbe. Majdnem meghaltál… Én itt térdeltem az ágyad mellett, - megcsuklott a hangja – és elképzelni sem tudtam, hogy folytatnám nélküled az életemet. Azt mondják, az első szerelem soha nem múlik el… Nekem te vagy az, aki azonnal megfogtad a szívemet és azóta sem engeded el. Tudom, hogy senkit nem tudnék annyira közel engedni magamhoz, mint téged. Hidd el, így szeretlek, ahogy vagy. Olyan nélkülözhetetlen vagy nekem, mint a növényeknek a napfény. Te vagy a fény az életemben, és én magam vetnék neki véget, ha nem lennél a közelemben…

Nem tudtam gondolkodni, megálljt parancsolni magamnak. Egy fiú, aki megmentette az életemet… Aki inkább meghalna, minthogy nélkülem éljen…

A tekintetük találkozott, és összefonódott. Ajkunk összeért, és nem volt többé sem ma, sem holnap. Elemelkedtünk a földtől, egész testünkben szétáradt a bizsergés, megszűnt a külvilág. Szívünk egy ritmusra vert, nem érzékeltünk semmi mást. Csak egymás létezett.

Amikor kinyitottuk a szemünket, a beáradó fény bearanyozta a szobát. Aznap először sütött ki a nap.

-          Szeretlek – suttogtam a fülébe.

Arcunk kipirult, szemünk csillogott, mintha gyertya világította volna meg.

2013. 05. 14.

Egy napot még a kórházban kellett töltenem, de eljöttek az új osztálytársaim, így jól szórakoztunk. Aztán a doktor felírt egy gyógyszert, és kiengedtek. (Az orvosok jókedvűen előírta Rajmundnak, hogy el ne engedje a kezem, és ő ezt gondosan be i tartotta.)

2013. 05. 19.

Este felmentünk az Eiffel-toronyba. Az egész építmény kivilágítva állt, teljes szépségében. A tetején pedig összebújva néztük a csillagokat. Rajmund hullócsillagot látott, majd magához vont, és a világ megszűnt létezni. Álomszerű pillanatok sorozatába burkolóztunk, és számunkra csak szerelmünk soha ki nem hunyó fénye világított. Lassan elindultunk e fény felé. Tökéletes volt minden.

2013. 06. 12.

Édes Naplóm!

Egy hónappal ezelőtt azt kívántam, bár találna rám az igaz szerelem, és bár tudnék javítani a franciatudásomon. Nos, nemsokára középfokú nyelvvizsgát teszek, és Rajmunddal pedig szerelmesebbek vagyunk, mint valaha…

---

[1] Kedves naplóm!

[2] Nem értem!

Fúúú rég volt már olyan, hogy 5 perc szabadidőm sem volt! Itt a tavasz, megújulás, meg minden, nekem meg reggel fél 6-tól este fél-ig programom van, hogy a hétvégékről ne is beszéljünk!

Nem igaz, hogy a síelést 3 vagy 4 éves korban kell elkezdeni tanulni. Nem igaz, hogy oktatáson kell részt venni feltétlenül. Nem igaz, hogy elsőre biztos, hogy hatalmasat esik az ember. Élek. Nem tört el semmim. Ma láttam először sílécet közelről, és kék pályán mentem. Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon király volt. Dobogókőre mentünk, már persze a buszon is úgy szakadtunk, mint kint a hó :)). Persze az elején az is nehéz volt, hogy párhuzamosan tartsam a léceket... meg leestem a sífelvonóról.... meg a léc is leesett a lábamról.... de aztán kb egy óra múlva úgy mentem, mintha egész életemben ezt csináltam volna!! 6 órát mentünk, és max. 10-et estem, és nem tanuló pályán!!
Iszonyú jó síelni, szóval aki még nem próbálta, az feltétlenül tegye meg!!

Zs. :))

No comment Bridget, ennél még egy elefánt is ügyesebb...

Ma elmentem edzeni, futni kint a szabadban. A hóban mire végeztünk, lefagyott már mindnem, de még haza kellett mennem. Szüleim elmentek, hugom suliban, szal csak én voltam egyedül, d nem vittem magammal kulcsot. Anyu telefonál az edzőmnek, h holhagyta a kulcsot, de az edzőm nekem nem szól semmit, szal az gondoltam, ááá biztos csak a szokásos helyen lesz...
*20 perc múlva, a bejárati ajtó előtt*: HOL VAN A KULCS?????
Telefonálok edzőmnek, erre kiderül, hogy ott van a telephelyünkön, ahol edzettünk, csak ELFELEJTETTE mondani..... Azt hittem felrobbanok. Mindegy, elindulok, hogy hamarabb találkozzam a barátnőm anyukájával, aki hozza nekem a kulcsot. Lesétálok a falu feléig, mire összetalálkozunk, ekkor már semmimet nem érzem, annyira lefagytam. Utáni visszasétálok a házunkhoz, persze havas szembeszél fúj, hogy alig látok tőle. Végeredmény: 10-13:20 ig voltam kint, teljesen átfagytam.
És még holnap el kéne mennem síelni meg szánkózni szintén az edzésen belül!!!!!

Zs.

Helló!
Itt az első NORMÁLIS bejegyzésem a mai napomról.... Bár nem is tudom, h lehet-e egy ilyen kimerítő nap után bármit is írni... Rendkívül fáradt vagyok..
Nem tudom, h kinek vannak legjobb barátnői, de hogy nélkülük tök unalmas lenne a világ az biztos!
A legviccesebb dolog a mai napban:
*Fizika*
Tanár: Arkhimédész egy görög tudós volt. A felhajtóerő felfedezése is az ő nevéhez fűződik. Miután rájött, hogy minden vízbe mártott test annyit veszt a súlyából, amennyi az általa kiszorított víz súlya, anyaszült meztelenül végigszaladt Athénon, azt kiabálva, hogy: Heuréka!! Heuréka!! Erről eszembe jutott egy pompás szorgalmi feladat. A fiúk egy szál törölközőben kiszaladnak május környékén a Fő térre, és az kiabálják, hogy: Heuréka!! - osztály szakad - Majd a lányok utánuk szaladnak, és ugyanezt kiabálják!! Jutalom egy szorgalmi 5-ös. Várom a jelentkezőket!!
A napunk további része a tervezgetésről szólt, és hogy ezen röhögtünk....
Ezt a fizika órát überelje valaki!!

Zs. :)

Hello mindenki

Hello mindenki! :)

 

  Szia csajszi!
Zsófi vagyok :)!
Már rég terveztem, h blogom lesz, de valahogy csak most tudtam rávenni magam, hogy meg is csináljam. A témám szerintem még elég kiforratlan, de a lényeg megvan. Egy a fontos: inkább nem fogok bejegyzéseket írni, minthogy valami „összecsapott-béna-csak-hogy-legyen-valami” bejegyzést írjak. Magamról szeretnék írni. Arról, amit igazán szeretek csinálni, az álmaimról, vagyis az életemről. Ami biztos, hogy soha nem lesz az oldalon: 1D és SzJG… Bocsi. Ha ezért akarod olvasni az oldalt, azért hogy egy újabb honlapon csak az éppen legújabb fiúbanda utáni áradozást halld, és hogy „milyen szexik”, akkor inkább gyorsan hagyd el. Arról pedig nálam szó sem esik, hogy elolvasom „mindenidők legjobb lányregényét”… ne akarj meggyőzni, hogy „De hát a 4. résztől már olyan izgalmaaas!” Köszi, eleget hallottam. De ennyi elég is a bemutatkozásnak.
Az ÉPÍTŐ kritikádra nagyon kíváncsi vagyok, bármikor szívesen meghallgatom. Elég fontos nekem ez a blog, úgyhogy megkérlek, hogy segíts! :) Előre is nagyon, köszi!!
Ha viszont csak kritizálsz, és elég hogy is mondjam… „nem baráti stílusban”, akkor inkább el se olvass semmit... Szerintem neked se esne jól…
Egy regényt is szeretnék elkezdeni, már van hozzá ötletem, de egyelőre az még titok, és ezt a blogot is felhasználnám, szóval, ha van ötleted, nekem jöhet!

Sok-sok csajos dolgot fogsz itt találni! Jó szórakozást!

Zsófi :)